külföldi alapok

Nagy álmokat dédelget a londoni tőzsde

Egy héttel a tárgyalások megkezdését követően már arról cikkeznek a lapok, hogy a londoni tőzsde és a Russel Investments exkluzív egyeztetéseket folytat, nagy valószínűséggel a legnagyobb összeget megajánlva vihetik el a vagyonkezelőt. Elemzők szerint a tranzakció a 3 milliárd dollárt is meghaladhatja, az értékesebb az indexszolgáltató, amely igazán fontos az LSE számára - írja a Reuters.

Busásan megfizetik a vezetőket az alapkezelőknél

Tavaly átlagosan egy alapkezelő vezetője 18-20 millió dolláros jövedelmet érhetett el, ha többfajta juttatási formát is összeszámolunk, ami lényegesen magasabb, mint az S&P 500 vállalatoknál látott szint. Szakértők szerint jelenleg nagyon megéri topmenedzsernek lenni a vagyonkezelési szektorban, mert nagy a verseny a szolgáltatók között, például nagy érdeklődést mutatnak a toborzásra a hedge fundok és a magántőke társaságok is - írja a Financial Times.

Ömlik a pénz az olcsó alapokba

A befektetési alapok Amerikában tavaly duplán örülhettek, hiszen a hozamok is kiemelkedők voltak, de az alapok költségterhelése is csökkent. A Morningstar adata alapján egy átlagos befektetőnek egy alapért vagyonarányosan 0,71%-ot kellett kifizetnie, miközben egy átlagos alapért 1,25%-ot. Üdvözítő, hogy a befektetők számára is egyre fontosabbak a költségek, a tőke azokba az alapokba áramlik, amelyek olcsóbbak a piacon - írja a Business Insider.

Emberek tízezrei futnak a pénzük után - Az egész világot rászedték

A Madoff-botrány évekkel ezelőtt pattant ki, azonban a befektetők kártérítése még most sem fejeződött be. Az amerikai igazságügyi minisztérium által felállított alapban jelenleg 4,05 milliárd dollár van, miközben 51 700-an több mint 40 milliárd dolláros befektetésüket szeretnék viszontlátni. A hatóságok szerint a becsültnél jóval több károsult lehet, 119 országban voltak befektetők, így a kártérítési procedúra is elhúzódhat - írja a Reuters.

A kínai internet-sztori óriási lehetőség

Az ázsiai részvénypiacok volatilitása ellenére egy aktívan kezelt részvényalap hosszabb távon jó teljesítményeket tud hozni, a kulcskérdés a részvénykiválasztás. A Fidelity szakértője szerint a kis és közepes kapitalizációjú cégek vonzóak, különösen azok, amelyek a kínai informatikai szektorban és a japán pénzügyi szektorban működnek. Vannak olyan iparágak is, amelyeket a referenciaindexhez képest kevésbé keresettek az alapkezelőnél, ilyen az autógyártás és általánosságban a pénzügy is.

Egy éve ütik a kötvénykirály alapját

Áprilisban újfent nagyobb összegek távoztak Bill Gross kötvényalapjából, az utóbbi 12 hónapban több mint 55 milliárd dollár hagyta el az alapot, amely viszont még így is 230 milliárd dollárt kezel. A fő probléma, hogy az alap nem tudja teljesítmények terén felvenni a versenyt a többiekkel, ráadásul néhány hónapja az egyik legnagyobb név is kiszállt a társaságtól személyes okok miatt. A befektetők a riválisoknál keresnek menedéket, például a DoubleLine alapjainál, amelyek az év eleje óta folyamatosan bővült - írja a Reuters.

Ilyen az, amikor a befektetők rákapnak valamire

Az EPFR legfrissebb statisztikái szerint az április 30-án zárult hét során folytatódott a tőkebeáramlás a fejlődő piaci kötvényalapokba, így zsinórban ez volt az ötödik olyan hét, mely során friss pénzek érkeztek az alapkategóriába. A kedvező képet árnyalja, hogy a helyi devizás alapok esetében ismét tőkekivonás következett be.

Újabb pénzek érkeztek a fejlődő alapokba

Az EPFR legfrissebb statisztikái szerint az április 23-án zárult hét során folytatódott a tőkebeáramlás a fejlődő piaci kötvényalapokba, így zsinórban ez volt a negyedik olyan hét, mely során friss pénzek érkeztek az alapkategóriába. A kedvező képet árnyalja, hogy a helyi devizás alapok esetében tőkekivonás következett be.

Ezeken a szinteken már venni kell a feltörekvő piacokat

Kétségtelen tény, hogy az utóbbi években a feltörekvő piaci részvények alulteljesítőnek bizonyultak, amelynek fő oka az amerikai jegybank mennyiségi lazításának visszavonása, a kínai kilátások romlása és a vállalatok jövedelmezőségének csökkenése volt. Az Aberdeen Asset Management feltörekvő piaci vagyonkezelője szerint viszont a befektetők túlságosan negatívan látják a régió helyzetét, ezeken az értékeltségi szinteken már hosszabb távon gondolkozva megéri vásárolni. Az országok helyett elsősorban a vállalatokra érdemes koncentrálni, például azokra, amelyek a fogyasztási és pénzügyi szektorban működnek - hangzott el az alapkezelő üzleti reggelijén.

Nem remegett meg az ország megmentőjének lába

A Templeton számára kihívásokkal teli volt az első negyedév, a magyar piacon is aktív befektetési alapjaikból nagyobb mértékű tőkét vontak ki a befektetők, ennek ellenére a kimutatások szerint kicsivel nőtt a magyar kitettség. Forintos és devizás magyar kötvényekben 12,2 milliárd dollárja volt a Templetonnak, ami egy alapnál átlagosan 7,2%-os kitettséget jelentett. Mindez azért nagyon fontos, mert kiderült, hogy egy esetleges eladói hullám esetén sem szabadul meg automatikusan a magyar papíroktól az alapkezelő. Igaz, már nem is nagyon vásárol papírokat, a márciusi dollárkötvény-kibocsátásban sem vállaltak nagy szerepet a Portfolio.hu gyűjtése szerint.

Óriási lehetőség a feltörekvő piacokon

Az elmúlt hónapokban a feltörekvő piacok gyakorlatilag csak negatív kontextusban kerültek a hírekbe, a befektetők kockázatcsökkentése komoly tőkekivonást eredményezett, amely a tőzsdeindexek és a devizák leértékelődésével járt együtt. A Fidelity szerint a régió fundamentumai megkérdőjelezhetetlenek, az viszont kétségtelen, hogy a korábbiakhoz képest nagyobb a divergencia az országok között. Hosszabb távon a kedvező értékeltség a feltörekvő részvények mellett szól, aktív alapkezelőként a Fidelity olyan országokban (Peru, Kolumbia) is lát rejtett értékeket, amelyre a befektetők valószínűleg nem is gondolnának - hangzott el a mai befektetői reggelin.

Hasítanak a fejlődő piacok

Ismét örömteli folyamatokat láthattunk az április 9-én zárult hét során, a fejlődő piaci részvény- és kötvényalapok esetében is tőkebeáramlás következett be az EPFR legfrissebb statisztikái szerint. Ez elsősorban az EKB-jegybankároknak, a Fed eszközvásárlási programjának kivezetésével kapcsolatos várakozásoknak, valamint több fejlődő országbeli deviza erősödésének volt köszönhető.

Pénzeső hullott a fejlődő piacokra

Örömteli folyamatokat láthattunk az április 2-án zárult hét során, a fejlődő piaci részvény- és kötvényalapok esetében is tőkebeáramlás következett be az EPFR legfrissebb statisztikái szerint. Ez elsősorban az EKB-jegybankároknak, Janet Yellen szavainak, az OECD kijelentéseinek, valamint több fejlődő országbeli deviza erősödésének volt köszönhető.

Ezt kell venni a betét helyett!

Az alapkezelők egyöntetű véleménye szerint a kötvények helyett a részvényeket érdemes preferálni, azon belül is inkább a fejlett piacokat, de hosszú távon már az attraktív árazás miatt a feltörekvő piacok is szóba jöhetnek. Az intézményi befektetők nem aggódnak a tapering miatt, és buborékot sem látnak a részvénypiacon. A vagyonos magyar ügyfelek viszont alapvetően kockázatmentes, forintos kötvényre épülő portfólióban ülnek, számukra az lehet a kifizetődő, ha nyitottabbak a nemzetközi kötvények (főként high-yield) iránt, és megfelelő kockázatkezelés mellett devizás megtakarítások irányába is elmozdulnak. Az ügyfelek ma már nem terméket akarnak, hanem megoldást, ezért is érdeklődött fel az aktív vagyonkezelés és a globális eszközallokáció - derült ki a Portfolio.hu által rendezett, nagysikerű Private Wealth Management Forumon.

Nem kell félni buboréktól - Mibe fektessünk idén?

Nem kell félni a Fed mennyiségi lazításának visszafogásától és buborékoktól sem, a részvénypiacoktól idén további emelkedésre számíthatunk. A kötvénypiacokkal szemben egyértelműen a részvénypiacokban, ezen belül is a fejlett piacokban és a ciklikus iparágakban van nagyobb fantázia - derült ki a Portfolio.hu csütörtöki Private Wealth Management Forumán.

Ordító vételek már nincsenek a kötvénypiacon

A fejlett állampapírpiacon várhatóan a legrosszabbat, a nagyobb hozamemelkedéseket már magunk mögött tudhatjuk, azonban nagyon nehéz ma olyan befektetést találni a kötvényfronton, ami igazán jó lehetőségekkel kecsegtet. A magyar befektetők szempontjából viszont egy olyan eszközosztályról van szó, amely nem kerülhető meg. Alapkezelői vélemények szerint a legjobban úgy cselekszünk, ha egy globálisan diverzifikált portfóliót alakítunk ki, így azok a befektetési alapok kerülhetnek előtérbe, amelyek rugalmasan tudnak reagálni a piaci eseményekre - derült ki a Portfolio.hu vagyonkezelési konferenciájának első szekciójából. A teltházas eseményen felszólaló szakemberek úgy nyilatkoztak, hogy érdemes nyitott szemmel járni, és a magyar kötvényekre épített portfóliót nemzetközi irányba elmozdítani.

Leáldozott a betéteknek, jönnek a trónkövetelők

Az európai részvénypiac az amerikaihoz hasonlóan nagy menetelést tudhat maga mögött, az Allianz vagyonkezelője szerint a szélesebb piacot illetően érdemes óvatosnak lenni, de az egyedi részvények esetében még bőven vannak lehetőségek. Az intézménynél bíznak a kilábalásban, ezért alapvetően ciklikus részvényeket vásárolnak, főleg a nagyobb gazdaságokban, de megfelelő szelekció mellett már a periféria országok papírjai is bekerülhetnek a portfólióba. A relatíve kedvező árazás is a kontinens mellett szól, ráadásul nagyobb zavarokat várhatóan az ukrán-orosz konfliktus sem okozhat. Mindez azért is fontos, mert a lakosságnak - még Magyarországon is - be kell látnia, hogy kockázatvállalás nélkül nem lehet a megtakarítások reálértékét megőrizni - mondta el Ocsenás Zoltán, az Allianz Global Investors regionális üzletfejlesztési igazgatója.

A készpénz a király az alapkezelőknél

Az európai alapkezelők a márciusi visszajelzések alapján csökkentették a kockázati kitettségüket, a Reuters által készített felmérés szerint a részvényarányt az intézményi befektetők csökkentették a portfóliókban, miközben a készpénz aránya 1-1,5 éves csúcsra emelkedett. A portfólió-átrendezésre alapvetően a geopolitikai feszültségek megnövekedése és a magas árazási szintek miatt volt szükség. A 19 kontinentális alapkezelő visszajelzései szerint viszont megnőtt az érdeklődés az európai eszközök iránt, mint kötvények, mind a részvények profitálni tudtak a régió iránti népszerűségből - írja a Reuters.

Ilyet még a válság legrosszabb óráiban sem láttunk

Oroszország Krím megszerzésével erős nemzetközi ellenállást váltott ki, többek között a befektetői bizalom megingása az alappiacon is megmutatkozott. Gyakorlatilag minden olyan alapot adtak a befektetők, amely nagyobb orosz kitettséget tartott. A tőkekivonások miatt az értékeltségek a 2008-as válság kirobbanása körüli szintekre estek vissza. A Financial Times által megkérdezett portfólió-menedzserek szerint hosszú távon gondolkozva már lehet jó lehetőségeket találni a piacon, már csak azért is, mert a befektetők válogatás nélkül adták a papírokat. Akinek viszont túl nagy kockázatot jelent az orosz piac, az a törököknél vagy a lengyeleknél találhatja meg a számítását.

Az ukrán válság miatt fájhat Magyarország megmentőjének feje

A Templetonnál közel 200 milliárd dolláros portfólió köthető Michael Hasenstabhoz, aki több feltörekvő piaci országban is nagyobb pozíciókat vállalt fel, például Ukrajnában. Az ukrán-orosz konfliktus elmérgesedése miatt nagyobb átmeneti veszteséget szenvedhettek el a helyi kötvénypiacon, ez is felelős lehet azért, hogy két nagyobb alapjukból 5,5 milliárd dollárt vontak ki a befetketők 2013 vége óta. Szakértők szerint viszont ez nem okozhat gondot az alapkezelő számára, sőt az IMF-mentőcsomaggal az ukrán pozíciójuk a legjobban teljesítő eszköz lehet a következő időszakban - írja a Financial Times.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.